Aktuális Cikkek
 

TÁRSADALOM

A GYEREKEKET IS KIZSÁKMÁNYOLJÁK

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tavalyi statisztikái szerint a világméretű törvényi tilalom ellenére több mint 200 millió 5–17 év közötti gyereket kényszerítenek munkára szerte a világon. A munkára fogott gyermekek több mint fele ázsiai, de rossz a helyzet Afrika Szaharától délre fekvő részén is, ahol minden hatodik kiskorúval végeztetnek munkát. A dolgoztatott kiskorúak hetven százaléka a mezőgazdaságban tevékenykedik. Becslések szerint több mint nyolcmillió gyermeket rabszolgaként tartanak. Bár az évezred elejétől csökkenő tendenciát mutatott a gyermekmunka, a folyamat azonban a gazdasági válság következtében megfordulhat, ugyanis a családok megélhetése a kiskorút az egészséges fejlődését veszélyeztető munkavégzésre s a vele többnyire együtt járó kiszolgáltatottság elviselésére kényszerítheti. (Az ILO a munkaerőpiacon 12 éves kor alatt megjelenő minden gyermeket gyerekmunkásként tart számon. 18 éves kor alatt a heti 14 óra feletti munkavállalást tekinti gyermekmunkának, amelyet a fiatal jövőbeli munkaerő-piaci és életesélyei szempontjából fokozottan károsnak tart.) 
   Ma Magyarországon az illegálisan foglalkoztatott kiskorúak számát nehéz megbecsülni, évente ugyanis csak pár tucatnyian buknak le az ellenőrzéseken. Legutóbb a munkaügyi felügyelők egy 13 éves fiúra bukkantak az M7-es autópálya zalai építkezésén. Magyarországon leginkább az építőiparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatják a kiskorúakat, a gyümölcs- és zöldségszedés, vagy a lapátolás, földhordás ugyanis „csak” állóképességet igényel. A Nyugat-Dunántúlon két 14 éves gyerekre bukkantak az ellenőrök, ők kitöltetlen AM-könyvvel dolgozókkal együtt gombát szedtek és válogattak. Mocsa község közelében pedig egy 13 és egy 14 éves gyermekmunkásra bukkantak ellenőrök.

   Magyarországon a gyermekfoglalkoztatást 1840-ben szabályozta  először az Országgyűlés. Jelenleg munkavállalónak csak a 16. életévét betöltött személy jelentkezhet, s minden 18 éven aluli  foglalkoztatott fiatal munkavállalónak számít, akire külön szabályok vonatkoznak. A törvényes körülmények között megszervezett, 15 éves
kortól lehetséges szünidei diákmunka nem minősül szabálytalan foglalkoztatásnak. A diákmunkásokat nem szabad túlóráztatni, továbbá éjszakai műszakban, veszélyes munkakörökben sem lehet őket alkalmazni.  

VAGYONVÉDELMI DOLGOZÓK, SZERVEZKEDJETEK! 

MEGALAKULT A VAGYONVÉDELMI MUNKAVÁLLALÓK ORSZÁGOS FÜGGETLEN SZAKSZERVEZETE

A VAMOSZ célkitűzései:
1. A vagyonvédelem területén foglalkoztatottak jogainak folyamatos, markáns megjelenítése, következetes és határozott képviselete.
2. A Magánbiztonsági Ágazat Kollektív Szerződésében foglaltak érvényre juttatása, ezen belül megkülönböztetett figyelemmel képviseljük az alábbi jogokat:
–   A munkaviszony létesítése és megszüntetése kizárólag a Munka Törvénykönyve előírásainak betartásával történhet. Szűnjön meg a feketefoglalkoztatottság!
–   A törvényes munkaidő biztosítása és a munka után járó pihenőidő és szabadság kiadása.
–   A zsebbe való fizetés megszüntetése. A törvényes munkabér kifizetése, adók, járulékok megfizetése.
–   Egészséges munkakörülmények biztosítása.
–   A munkáltató munkaruházattal való ellátási kötelezettségének betartása.
3.  A munkaviszonyra, valamint az élet- és munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése.
4.  A tagság sokoldalú felkészítése, kezdeményező készségének fejlesztése, szervezése, mozgósítása a szakszervezet céljainak határozott megvalósítása érdekében. Tradicionális, és aktuális ismeretek átadása, hasznosítása.
5.  A kötelező kamarai tagság eltörlése.
Lépjetek be a szakszervezetbe! További információkért keressétek a szakszervezet elnökét, Tarsoly Antalt a 06-30/286-4924 telefonszámon.

Add tovább a hírt kollégáidnak is, cselekedjetek, szervezkedjetek!